Gyakran feltett kérdések

Minimálisan 4×1,5 méter, vagy 3×3 méter szükséges. Ha nagyobb hely áll rendelkezésre, akkor szellősebben állunk fel (ami számunkra is kényelmesebb), ha kisebb, akkor szűkebben, de eddig még mindenhol megtaláltuk a megoldást…

2 in 1:) Esküvői zenekarok keresésénél első és legfontosabb szempont, milyen zenét szeret az ifjú pár. A mulatós zenekarok, lakodalmas zenészek sem kizárólag lakodalmas zenét játszanak, és egy partyzenekar sem csak slágerzenét. A party zenekarok műsorában ugyanúgy helyet kapnak a mulatós zenék is. Zenekarunk mindkét műfajban otthon érzi magát, mindig azt játszuk, amire igény van. Ebben az elmúlt több mint 10 év során elég nagy tapasztalatra tettünk szert.

Zenekari felszerelésünk teljes, minden hang- és fénytechnikai berendezést mi biztosítunk, így számunkra csak a helyet, és a zenekar 5-10m-es körzetében 1db 230V-os konnektort kell biztosítani.
Szélsőséges esetekben (nagyobb szabadtéri rendezvények, vagy 500 fő feletti sportcsarnok, sátor, stb.) extra hangosításra lehet szükség. Ezt jellemzően a rendezvény szervezői biztosítják, de adott esetben plusz költségért mi is tudjuk intézni.

Műsorunkat az élő igények alakították. Igyekszünk mindenféle zenei stílust lefedni, amire egy igazi zenés, táncos rendezvényen szükség lehet. Ugyanúgy nagy hangsúlyt fektetünk a régi slágerekre, mint az újakra. Folyamatosan bővülő repertoárunkban elsősorban magyar buli zenék szerepelnek, de egyre több a nemzetközi (főleg angol nyelvű) sláger is.

Jellemzően az első fogás alatt vacsorához illő számokat játszunk, majd amikor már mindenki csak az étkezéssel törődik, zenelejátszóra váltunk. Ilyenkor általában válogatott, a vacsora hangulatához illő dalokat teszünk be. Esetenként, ha a fogások között nagyobb szünet kínálkozik, azt kihasználva újra élőzenével szórakoztatjuk a közönséget.

Természetesen igen. Mindig a megfelelő stílusú és hangulatú, de persze csak akkor, ha épp nem egy másik eseményé a főszerep. (pl. Játék, beszéd, díjkiosztó, tombola, stb.)

Mindenképp előny, ha ismerjük a menetrendet, így tudunk előre tervezni. De ha erre nincs lehetőség, akkor sem esünk pánikba, láttunk már ‘néhány’ rendezvényt, rugalmasan alkalmazkodunk, és rögtönözünk. Szívesen segítünk is a program ésszerű kialakításában, ha erre igény van!

Természetesen lehetnek preferált stílusok illetve rögtönzött szám kérések, de mindig kerek egész műsorban gondolkodunk, így a kívánságokat is igyekszünk mindig a megfelelő helyére beilleszteni. Előzetesen szívesen vesszük a zenei elképzeléseket, ötleteket, de a műsor kialakítását szerencsésebb, ha ránk bízzátok.:)

Ha jelzitek szándékotokat egy időpont lefoglalása iránt, de a döntéshez még időre lenne szükségetek, van lehetőség egy úgynevezett ‘ceruzás bejegyzésre’. Ilyenkor a közös megegyezésnek megfelelően, (de jellemzően 1 hetes időszakra) GARANTÁLJUK, hogy nem adjuk más érdeklődőnek a kiszemelt időpontot. Ezt szükség esetén meg is hosszabbíthatjátok, de amennyiben az időszak lejártáig nem jelentkeztek, az időpontot újra szabaddá tesszük.

FONTOS: A telefonos érdeklődés vagy emailben történt árajánlatkérés még nem jelenti önmagában az időpont fenntartását! A szabad időpont ilyenkor az elsőként írásos megrendelőt küldőé lesz!

Emailben, a rendezvény dátumának és az ifjú pár vagy a rendezvényszervező pontos elérhetőségeinek megadásával. (email és telefon) Ezen felül, ha igényt tartotok rá, írásos megállapodást is köthetünk.

Igen. Nem gondoljuk, hogy ezt a magyarságra jellemző zenei stílust el kellene fojtani, és azt sem gondoljuk, hogy ennek teljes kiirtásával lesz nívósabb a zenekar. Természetesen annyi mulatós zenét játszunk, amennyit az adott társaságnál a hangulat megkíván. Ha erre nincs igény, akkor azt is tiszteletben tartjuk.

Ezt a rendezvény programja határozza meg, nem a zenekar. Ha lehetőség van az élőzenére, mi örömmel tesszük, akár órákon keresztül!

Igen. Egyre több külföldi szám foglal helyet műsorunkban, bár még mindig a magyar zene nálunk az elsődleges. Maximálisan 70%-30% arányt tudunk ígérni, bár tapasztalatunk alapján az előzetes igény általában nagyobb a külföldi számok iránt, mint ami egy buliban valósan kell.

Jellemzően a műsorunk kezdése előtt 90 perccel. A felszerelés kényelmes beüzemeléséhez és a hangbeálláshoz kb. 1 óra szükséges. Ez indokolt esetben akár 30-40 percre is csökkenthető, de szeretünk alapos munkával felkészülni, illetve tartalék időt beütemezni.

Öltözködésünkkel alkalmazkodunk a rendezvény elvárásaihoz, hangulatához és nívójához. Ha ezt előre megbeszéljük (és lehetőségünk engedi), igyekszünk a rendezvény színvilágával harmonizálni.

Jellemzően NEM. Ritka esetben, amikor nagyobb távolságra kell utaznunk (mondjuk 100km felett), igyekszünk a vezetést sofőrrel bízni, hogy erőnket ne az utazásra, hanem a bulira tudjuk koncentrálni! Ilyen esetben, ha számára is akad bent egy szék (hogy ne kelljen autóban töltenie az egész éjszakát), kedves figyelmességnek vesszük. Természetesen ő is az alkalomhoz illő öltözetet visel.

IGEN! Erre egy külön felszerelésünk van, ami a zene lejátszást, a beszéd hangosítását (mikrofon), és az ehhez tartozó állványt tartalmazza. A felszerelést természetesen kezeljük is, a ti dolgotok csak a szertartásra megálmodott számok összeválogatása, illetve a hangosítás helyén asztal, és áramforrás biztosítása (tehát 230V-os konnektor az asztal lábánál).

Igen. Kérlek, jelezzétek előre, ha ilyen jellegű kérésetek lenne.

Ha a nagy nap levezetését egy barátodra, családtagodra vagy rokonodra bíztad, igyekszünk mindenben segíteni neki, így mikrofont is biztosítunk számára. Ha a rendezvényed levezénylését olyan személyre bíztad, aki pénzt kér a fellépésért, és szüksége van a munkájához mikrofonra, akkor hozza magával a számára szükséges felszerelést! (mint ahogy azt mi is tesszük!) Ez nálunk elvi kérdés.
Természetesen, ha saját mikrofonját hozza, azt szívesen bekötjük felszerelésünkbe.

Maximalisták vagyunk, így a rendezvényen elhangzó zeneszámokat is szeretjük előre meghallgatni. Nincs rosszabb egy megugró CD lemeznél, vagy egy rossz minőségű, szinte bugyborékoló mp3-nál. Ilyenkor a közönség általában a zenekar felé néz, aki legtöbbször tehetetlen ebben a helyzetben. Ezt elkerülvén, a dalokat mihamarabb, de legkésőbb a rendezvény előtt 3 nappal emailben várjuk. Azt ellenőrizzük, és ha mindent rendben találtunk, mp3 lejátszónkra tesszük. Természetesen adódhat olyan helyzet, amikor szükség lehet a rendezvényen hozott zenék azonnali lejátszására, ilyen esetekben pendrive-ról és mobiltelefonról tudunk dalt lejátszani.

FONTOS: CD/DVD lemezről, kazettáról, VHS magnóról és lyukszalagról nem áll módunkban zenét lejátszani.:)